Köszöntjük a Danubius Nemzeti Hajós Egylet weboldalán
Egyetemi világbajnok Polivka Dóra és Krémer Eszter!

Tizenhat évvel Vanczák Gergely és (a később szintén danubiusos) Neisz Gábor sikere után 2018-ban ismét egyetemi világbajnoki címet szereztek a DNHE versenyzői. Polivka Dóra és Krémer Eszter kormányos nélküli kettesben diadalmaskodott a Sanghajban megrendezett világversenyen. Exkluzív beszámolójuk révén most bepillantást nyerhetünk a verseny kulisszái mögé.

alt

 
Beszámoló a „HÍV A DUNA” gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokságról

2018. május 13-án, vasárnap reggel verőfényes napsütés fogadta a 28 éves múltra visszatekintő gróf Széchenyi István nevével fémjelzett evezős verseny résztvevőit. A Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) még 1991-ben hagyományőrző és hagyományteremtő jelleggel indította útjára az Évadnyitó gróf Széchenyi István Emlékversenyt a Margitszigeten, ahol a képzeletbeli célvonal a Wesselényi Csónakházunk és a tavaly felújított kis úszóházunk, Csolnakdánk közötti Duna szakaszon húzódik. A verseny népszerűsége és a résztvevők száma az elmúlt több mint negyed században évről évre nőtt, így az amatőr regatta megrendezésére egyetemisták, céges csapatok, önkormányzatok, baráti társaságok részvételével külön időpontban, a március 17-én már lezajlott Évadnyitó- Nemzetközi Budapest Kupa után, a Széchenyi verseny második fordulójaként került sor.

alt

 
Közlekedési kultúra a Dunán: A vízi közlekedés szakértői beszélgettek a DNHE Wesselényi úszóházán

A Gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Evezős Regatta és Egyetemi Országos Bajnokság 2018-ban csatlakozott a Közlekedési Kultúra Napja országos rendezvénysorozathoz. Az evezős verseny szüneteiben meghívott szakértőink arról beszélgettek, hogy a Duna, mint közlekedési infrasturúra hatékony és biztonságos használatához a jogszabályok létrehozásán felül milyen szemlétformálásra van szükség napjainkban. A beszélgetés hangfelvétele elérhető honlapunkon.

 
Zord időben is Budapest Kupa: sokak szerint az eddigi legjobb!

A nem túl barátságos idő ellenére is sikeresen zajlott le a Gróf Széchenyi István Évadnyitó Emlékverseny és a 8. nemzetközi Budapest Kupa Regatta. A résztvevők és a szervezők evezés iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja szebben, mint hogy a hideg eső és szél sem szegte kedvüket és a versenyprogram teljesen megrendezésre került. Női négypárban ismét aranyérmes a DNHE!

alt

 
Sándor István temetése

Ahogy már korábban hírül adtuk, 2018. január 5. hajnalán, 97. életévében, Torontóban, elhunyt Sándor István, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet tiszteletbeli tagja, az FTC örökös bajnoka, tizennyolcszoros felnőtt magyar bajnok, aki egyedüliként a férfiak között egypárevezőstől a nyolcasig minden versenyszámban győzni tudott. Hamvai Kanadából történő hazaszállítását követően temetése 2018. május 4-én 10:30 órakor lesz a Farkasréti temető főbejárati ravatalozójában, a római katolikus egyház szertartása szerint. Végakaratának megfelelően szülei sírjába lesz eltemetve.

Gyászoljuk mindannyian a DNHE és az egész evezős társadalom nevében, mély részvéttel osztozunk a család fájdalmában!

Budapest, 2018. április 24.


 
Polivka Dóra és Krémer Eszter tengeri evezős aranyat nyert Monte-Carlóban

Klubunk versenyzői a coastal szakágban világbajnoki érmes olasz párost maga mögé utasítva nyerték meg a Challenge Prince Albert II de Monaco tengeri evezős versenyt.

alt

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 20