Közelgő jubileumi esemény, a XX. Gróf Széchenyi István Evezős Évadnyitó és Sportnap megrendezésének alkalmából kérdeztük dr. Domonkos Annát (sokak Anciként ismerik), Egyletünk alelnökét (képünkön Dr. Feldmájer Sándorral a Szerencsjáték Zrt. Marketing Igazgatójával), aki kezdetektől részese és " motorja" az esemény szervezésének.

Mi adta a kiinduló ötletet húsz évvel ezelőtt az első verseny rendezéséhez?

A Danubius Evezős Klub 1989-ben alakult. Az akkori vezetők és versenyzők egyaránt nagyon lelkesek és tettrekészek voltak, vagyis voltunk. Úgy gondoltuk, hogy mi is rendezhetnénk egy saját versenyt, mivel akkoriban egy klub rangjához, ismertségéhez és elismertségéhez hozzátartozott ez is. A sportág népszerűsítésére nagy szükség volt akkor is, amit jól szolgálhatott egy, a főváros szívében, festői környezetben rendezett evezős verseny. A „Széchenyi” akkor is, és most is kiváló alkalom a nézők, kiváncsiskodók számára, hogy megismerkedhessenek a sportággal, a régi evezősöknek pedig találkozási lehetőség a régi csapattársakkal, ellenfelekkel, kiváló alkalom a nosztalgiázásra.

Végül, de nem utolsósorban fontos az időzítés. Gróf Széchenyi István 1841-ben alakította meg az első magyar evezős klubot, a Hajós Egyletet. Ennek 1991-ben volt a 150. évfordulója. Ez az év egyébként is, miként az idei, Széchenyi év volt. Korábban a születésének (1791) a bicentenáriuma, idén pedig a halálának a 150. évfordulója az apropó. Így az ünnepi alkalom kínálta az ünnepélyes évadnyitót, ami addig hiányzott az evezősök életéből.

A megvalósításban sokat segített a Magyar Evezős Szövetség, mely azóta is társrendező és ezen kívül még egy segítséget adott a sors, ugyanis az 1990-ben újraalakult Nemzeti Hajós Egylet nagy öregjei megkerestek bennünket, mint margitszigeti evezősöket, hogy hogyan tudnánk együttműködni. Kértük, vegyenek részt az eseményen, adják a nevüket, mint társrendezők. Így is lett, és ekkor indult el az előkészítése a két klub egyesülésének, ami 1991. decemberben meg is történt.

Az első Széchenyi versenynek hatalmas sikere volt, rengeteg régi evezőst felkutattunk, akik boldogan jöttek, mert úgy érezték ismét szükség van rájuk, meg persze hiányoztak a régi barátok, akikkel így kitűnő lehetőség nyílott a találkozásra. Példaként megemlíteném Pap Kornéliát, aki több mint 20 éves elzárkózás után akkor jelent meg újra evezős rendezvényen.

Kíváló volt az esemény sajtó visszhangja is, amihez hozzájárult, hogy a főpolgármestert és az érdekelt kerületek polgármestereit is sikerült megnyerni az ügynek. Meg is jelentek, sőt a főpolgármester még a győztes nyolcasba is beült, és evezett velük egy tiszteletkört.

A verseny hagyományos evezős versenyekhez képest "rendkivűli" versenyszámokkal van tele. Tízevezős, vegyes négypár, családi kiel. Ez eredetileg is így indult? Mi volt a szándék emögött?

A verseny program összeállításánál arra törekedtünk, hogy minél jobban szolgálja a kitűzött céljainkat, vagyis az evezés bemutatását, generációk összekötését. A nézők és a média számára a leglátványosabb a nagy egységek küzdelme, ezért szerepel a felnőtt négypár és nyolcas a programban. A szabadidős evezősök részvétele érdekében a túrahajók versenyét is felvettük a versenyszámok közé.
A legkisebb korosztályoknak nehéz dió lett volna a nagy Duna hullámos vízén versenyezni, viszont az utánpótlást semmiképp nem akartuk kihagyni, ezért kitaláltuk a vegyes négypárevezős versenyszámot, ahol serdülők fiúk és a lányok egy hajóban versenyezhetnek. Az évek során ez lett az egyik legnépszerűbb versenyszám, nem is maradt ki egyszer sem a programból.
A generációk összekötésének egyik lehetséges módja volt a családi csapat, hiszen nagyon sokan a családi tradíciók miatt is eveznek.

Az egyetemi nyolcasok versenyének megrendezésével tudatosan szerettük volna megnyerni az egyetemeket ennek a szép, és tőlünk nyugatra hagyományosan egyetemi sportágnak. A Magyar- és a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség a kezdetektől fogva támogatja a versenyt. Évekig csak nyolcasban írtunk ki egyetemi futamot, de ez csak a leigazolt evezősöknek adott lehetőséget a versenyzésre, pedig időközben „amatőr” egyetemisták is kezdtek érdeklődni az evezés iránt. Az első amatőr 8-as (Vállalkozói Akadémia csapata) 1997-ben állt rajthoz, akik egyébként a mi Egyletünkben tanultak meg evezni.

Később a keszthelyi és veszprémi egyetemen megépítették és népszerűsítették az elsősorban a Balaton hullámos vízére szánt fixüléses tízevezős hajókat. Néhány fővárosi klub is csatlakozott a „tízevezős mozgalomhoz”, általuk fokozatosan több további egyetem és főiskola is állandó részvevőjévé vált a tízevezős versenyeknek.

Értelmi fogyatékos fiatalok eveztetésével 2004. óta foglalkozunk rendszeresen. 2005-ben, túrahajókban külön futamot rendeztünk a számukra úgy, hogy egy versenyző minden hajóban egy egészséges evezős volt. 2008-ban az általunk patronált downkóros gyerekek biztonságos eveztetése érdekében a Szerencsejáték Rt. támogatásával sikerült egy fixüléses tízevezős hajót is vásárolni, aminek az avatására is az Évadnyitó keretében került sor. A verseny nyitószámaként a sérült fiatalok Egyletünk versenyzői segítségével azonnal ki is próbálhatták a tízevezős hajót.

Tudatos volt a program fejlesztése az egyetemi és a céges tízevezős számok nagyszámú versenyzőinek megmozgatására?

Először 2005-ben mutatkozott be ez a hajó típus Keszthely és Balatonföldvár csapataival a Széchenyi versenyen, akkor még csak kiegészítő programként. A versenyek során egyértelművé vált, hogy a biztonságos tízevezős hajók a Dunán is jól szolgálnák a sportág népszerűsítését az evezni még nem tudó, de érdeklődő egyetemisták körében. 2007. óta éppen ezért az egyetemi futamok a nyolcas helyett ebben a hajóegységben zajlanak, és kijelenthetjük, hogy egyre népszerűbbek.
Látva a fixüléses tízevezős hajó népszerűségét és egyszerűségét, úgy gondoltuk, hogy munkahelyi közösségek számára a csapatépítés kiváló eszköze lehet. Hiszen aki a vízen megtanulja, hogy a haladáshoz egyirányba és együtt kell húzni a lapátokat, az a civil életben és a munkahelyén is jó csapatjátékos lesz. Ez a szlogen és a médianyilvánosság, valamint a megígért és megtapasztalt jó hangulat is vonzó volt a különböző cégeknek, intézményeknek. Ennek is köszönhetően 2008-ban 8, 2009-ben 12, az idén pedig már 18 céges csapat nevezett a 10 evezős versenyszámban. Az egyre növekvő számú céges csapatok versenyeit ma már előfutam-döntő rendszerben bonyolítjuk.

Az esemény keretében több margitszigeti "evezős hagyománynak" is emléket állít a DNHE.

A koszorúzásnak és a vissza-visszatérő evezős kiállításnak mi mondanivalója lehet ma 2010-ben, Budapesten, a Margitszigeten?

A kérdés kettős. A hagyományőrzés jegyében több érdekességgel is igyekeztünk fűszerezni az ünnepi eseményt. Úgy, mint a hajókeresztelő, a koszorúzás és az evezős életet reprezentáló kiállítás.
Hajókeresztelőt 1999-ben tartottunk először. Egyletünk két nyolcas hajója ekkor kapta az Egon bácsi, illetve a Tibor bácsi nevet Dr. Szandtner Egon és Dr. Goszleth Tibor, a Nemzeti Hajós Egylet eredményes versenyzőinek emlékére, akik az 1991-s egyesülés után halálukig a mi Egyletünk elnökségében tevékenykedtek.

Az Emlékkő koszorúzás 2007 óta része a rendezvénynek. Már évekkel korábban a Sziget pesti oldalán futás közben fedeztük fel a Nemzeti Hajós Egylet és a Neptun Evezős Egylet által az első világháborúban elesett evezősök emlékére állított kövek maradványait, amik a II. világháborúban sajnálatos módon megsemmisült csónakházak eredeti helyén találhatóak.

Az alkalmi evezős kiállítások megrendezésével, szintén a hagyományainkra kívántuk felhívni a mai fiatalok figyelmét, az idősebbeknek meg alkalmat szerettünk volna adni a régi szép emlékek felelevenítésére. A verseny keretében az első komoly kiállítást 2007-ben a „Margitszigeti Evezés Története” címmel Kisfaludi Júlia, veterán evezősünk (civilben muzeológus) rendezte meg profi módon, akinek az emlékkövek restaurálásban is oroszlánrésze volt. 2009-ben Egyletünk történetét mutattuk be, idén pedig a Széchenyi versenyek 20 évéből szeretnénk ízelítőt adni.

A vízi és szárazföldi kiegészítő események célja, hogy a szigetre kilátogató vendégek jól érezzék magukat, és hogy a sportágunk értékeiből minél többet megismerjenek. Persze mindig szempont volt, hogy a média figyelmét is felkeltsük, és ezáltal a helyszínen megjelenő érdeklődők sokszorosához is eljuttathassuk a Széchenyi óta élő nemes hagyományok üzenetét, hogy minél többen kedvet kapjanak hajóba szállni, élvezni a vizet, a mozgást, a harmóniát.

Saját klubunk nehézségeinek és sikereinek a bemutatására is jó alkalom a Széchenyi. Fontosnak érezzük, hogy a létesítményeinkkel kapcsolatos gondokról és eredményekről minél többen tudjanak. 1993-ban az Egylet visszaszerezte a Nagy Házat, amit a Csemege Kereskedelmi Vállalat 1989-ban elvett az evezősöktől, majd 4 év múlva áruba bocsátotta. Ekkor vásároltuk meg a rendkívül romos állapotban lévő úszó csónakházat. 1994-ben a Széchenyi versenyen már sor került a felújított Ház avatására, ekkor kapta a Wesselényi nevet. Az újságok „Csónakház avató” címmel írtak az eseményről. Tíz évvel később, 2004-ben újra a Nagy Ház lett a főszereplő. Az évadnyitó keretében jótékonysági estet szerveztünk az elsüllyedés veszélyével fenyegetett Wesselényi Csónakházért, majd 2005-ben a felújítást segítők nevét rögzítő emléktábla avatására került sor.

Ami a kérdés másik részét illeti. Meggyőződésem, hogy egy közösség identitásához szervesen hozzátartozik az adott közösségnek a története. Ezeknek az eseményeknek a kapcsán az evezős fiatalok, és az érdeklődő felnőttek jobban megértik, hogy a sport, azon belül pedig az evezés az egyetemes magyar kultúra része, támogatandó értékek hordozója. A dicső múlt bemutatása nemcsak nosztalgiázásra alkalmas, hanem láttatja azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket elődeink tettek azért, hogy mi is hódolhassunk ennek a szép és egészséges sportágnak. A küzdelmes, de eredményes múlt megismerése erőt ad és irányt mutat a jelen és jövő evezőseinek, hogy mi is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy a következő, meg az utána következő nemzedékek is élvezhessék az evezős sportban és az evezős közösségekben rejlő értékeket és lehetőségeket. A döntéshozók, szponzorok és támogatók számára is érdemes felmutatni ennek a sportágnak a gazdag és régmúltra visszamutató hagyományait.

A húsz év alatt mennyiben alakult át a rendezvény?

A félnapos versenyként induló esemény időközben egész napos rendezvénnyé bővült. Jó néhány éve úgy is hirdetjük, hogy „Evezős Évadnyitó gróf Széchenyi István Emlékverseny és Sportnap”.
A versenyprogramon kívül a szárazföldi, és a versenyt követő vízi programokkal a közönséget is szeretnénk bevonni, ezért szárazföldön ergométereken, míg vízen tízevezős hajókban nyújtunk lehetőséget az evezős mozgás megismerésére, kipróbálására. A legkisebbek szórakoztatására légvárat bérlünk. A néhány éve elmaradhatatlan gulyás partyt Egyletünk sokoldalú edzőjének, Buday Annának kellemes énekhangja teszi még hangulatosabbá. Igény szerint kispályás foci bajnokság egészíti ki a sportos kínálatot.

A húsz év alatt megpróbáltunk generációkat és más sportágakat összekötni az evezésen keresztül Rengeteg korábbi legendás evezős vagy más sportágban tevékenykedő élsportoló ült a verseny keretében hajóba. Evezett a mexikói ezüst négyes (Sarlós György, Csermely József és a Melis fivérek: Antal és Zoltán). Sikerült egy hajóba ültetnünk négy generáció legeredményesebb női evezőseit (Papp Kornélia, Dávidné Fekete Mária, Ambrus Mariann, Sarlós Katalin), de ott voltak a versenyen az aktuális évben legeredményesebb evezősök is. Például a Dani-Mitring VB döntős férfi kétpárevezős, és az ifi bronzérmes női négypár tagjai, akik közül ketten, Ferenczi Dóra és Kulifai Krisztina a DNHE versenyzői voltak. Az évek során volt evezős-kajakos kötélhúzás és ergométeres verseny. A kajakosokat Vereczkei Ákos, Horváth Gábor és Kammerer Zoltán, míg az evezősöket a kétszeres világbajnok Haller Ákos képviselte. 2007-ben magyar olimpikonokból álló csapat is rajthoz állt fixüléses hajóban Ákos irányításával. A csapat tagja volt többek között Kolonics György is.

Mindez - hitünk szerint – húzóerőt jelent a legifjabbaknak, akiket mindig igyekeztünk minél nagyobb számban bevonni a rendezvény előkészítő és lebonyolító munkáiba, hogy érezzék már Ők is tagjai az evezősök, azon belül a DNHE közösségének.
A válaszaimból azt hiszem jól látszik az, hogy mindig tudatosan, az éppen adódó lehetőségekkel is élve kerestük az újabb és újabb, az evezést segítő, népszerűsítő részprogramokat, amiket szervesen be tudtunk illeszteni az Évadnyitó programjába. Eközben az alapkoncepció végig megmaradt, és reményeink szerint még sokáig megmarad.

Mi a legnehezebb pontja a verseny megszervezésének?

Több nehézséget is fel lehetne sorolni.
Sajnos egyre nehezebb összegyűjteni olyan ajándékokat, amelyek tárgyjutalomként kioszthatnánk a győztes és helyezett csapatoknak. Ez ugyanis húsz éve hagyomány, amit nehezen, de valahogyan eddig még mindig sikerült megoldanunk. Ami viszont 20 éve állandó ajándék az a győztesek tortája, amit a Danubius Hotels biztosít, melyet igen nagyra értékelünk és köszönünk szépen! Állandó probléma a logisztika, a Margitsziget védettsége miatt ugyanis körülményes a hajószállítók és a TV- stábok bejuttatása. Sajnos reklámozókat, szponzorokat is egyre nehezebb találni. Nehéz az időjárás szeszélyeit kivédeni. Volt már áprilisban szél, havas eső, hideg, de szerencsére rengetegszer volt jó időnk is.

Egyet megtanultunk, mindenre fel kell készülni! Azonban van egy dolog, amire nem lehet eléggé, ez pedig az árvíz. A húsz év alatt egyszer volt akkora a Duna vízszintje (2006-ban), hogy a jól előkészített versenyt le kellett mondani. Helyette homokzsákokkal védtük a szigetet és az értékeinket.

És végezetül, mi a legjobb?

Hogy mi a legjobb? Ez nyilván mindenkinek más és más. Nekem a csapatmunka. Az, hogy ilyenkor mindenki, aki közel érzi magát az Egylethez, segít. Kicsik és nagyok, mai és régi evezősök, szülők, barátok, és evezős szimpatizánsok. Jó az is, amikor a mi csapataink nyernek, amikor a vendégeink jól érzik magukat, és amikor a csapatok és a versenybírók sportszerűen megbirkóznak a folyó víz, a nagy Duna sodrása okozta nehézségekkel a rajtnál.

És végül, amikor az egész napi munka után este a TV csatornákon visszanézhetjük az ünnepi eseményt, érezve, hogy sok ezer nézőhöz jut el a mi sportágunk üzenete.