„HÍV A DUNA” Tízevezős Amatőr és Egyetemi Regatta 2017

M E G H Í V Ó

„HÍV A DUNA” gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokság

Kedves Egyleti Tagok! Régi és mai Evezősök! Evezős barátok!

Tisztelettel meghívunk Benneteket kedves családotokkal együtt a 27. gróf Széchenyi István Emlékverseny második fordulójára, amelyet cégek és intézmények amatőr csapatai, továbbá egyetemisták részére rendezünk fixüléses tízevezős hajókban.

Időpont: 2017. április 23. vasárnap
Hely: III. kerület Szent XXIII.János pápa park 
(a Hév Tímár utcai megállójától a gyalogos felüljárón keresztül Észak felé, az Árpád híd irányába – az UTE kajak kenu telepe mellett, autóval a Rozmaring étterem felől)
A verseny helyszíne: a park előtti Duna szakasza

A verseny, amelynek befutója jól látható a partról a hagyományos jótékonysági futammal kezdődik 09:45-kor. Ebben a futamban a Down Alapítvány fiataljai vetélkednek egymással az öt csillagos szállodai dolgozók és a rendező, Danubius Nemzeti Hajós Egylet sportolói támogatásával.

Ezt követően 10:30-kor lesz a verseny ünnepélyes megnyitója, amelynek keretében sor kerül a Down alapítvány részére összegyűjtött adomány átadására, melyet a 7. Budapest Kupa kapcsán gyűjtöttek a szervezők.
A rendezvény további érdekessége az a futam, amelyben baráti és családi csapatok (erre még jelentkezhettek egyénileg is!) mellett a Pilisi Gyermekotthon fiataljai is próbára teszik erejüket és evezős tudásukat. A nap további részében cégek, intézmények, önkormányzatok csapatainak szurkolhatunk.

Az Egyetemisták versenyére 13:30-kor, a Céges Döntőre 14.00 órakor kerül sor. A döntő után eredményhirdetés az amatőr és  az egyetemi csapatok részére.
Közben a további küzdelemből már kieső csapatok és vendégeink részére megkezdődik a hagyományos gulyás-parti.
Akinek ideje és kedve van önkéntesként a rendezvény, illetve a csapatok „kiszolgálásban”, eligazításában részt venni,  kérjük jelezze Máté Ibolyánál 0630 676 4794 telefonszámon, vagy a lenti email címen.
Délután aktív sportolási programot is kínálunk: evezés a biztonságos, fixüléses tízevezős hajóban.
Várunk Benneteket Szeretettel!


Üdvözlettel a rendezők nevében:


      Denk András elnök
Danubius Nemzeti Hajós Egylet

Részvételedre vonatkozó visszajelzésed a +36 30 617 0224 telefonszámra, vagy az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.   email címre kérjük megküldeni.