Nyílt levél a Magyar Olimpiai Bizottság tagjainak


A Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) elnöksége a sportszerűség és a korrekt tájékoztatás, valamint a magyar evezős sport utolsó margitszigeti bázisának a megőrzése érdekében fordul a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaihoz, és minden, a magyar sportért felelős fórumhoz, valamint a sportszerető közvéleményhez.

Gyárfás Tamásnak a MOB szombati közgyűlésén Egyletünket és az általunk használt evezős csónakházat érintően tett kijelentései tisztességtelenek és valótlanságokat tartalmaznak. Kijelentéseivel ellentétben az igazság a következő:

Egyletünk nem egyszerűen csak egy „túraklub” hanem a gr. Széchenyi István által alapított Nemzeti Hajós Egylettel 1991-ben történt egyesülés révén az ország legrégibb evezős klubja, amely tömegesen foglalkoztat tizenéves fiatalokat, akik közül a legtehetségesebbek folyamatosan tagjai a nemzeti válogatottaknak. A magyar evezős klubok eredményességi rangsorában évek óta 3-5., fővárosi szinten a 2. helyen vagyunk. Sokszoros felnőtt válogatottak, köztük olimpikonok, Ifjúsági vb érmesek, U23-as vb helyezettek, egyetemi világbajnokok, ORV győztes serdülők kerültek ki szakedzőink kezei alól. Itt indult el a kétszeres világbajnok és olimpiai helyezett dr. Haller Ákos pályája is, aki első világversenyén még klubunk színeiben indult, és a téli alapozó edzéseit mindvégig a DNHE margitszigeti telephelyén végezte. Versenyzőinknek az idei U23-as világbajnokságon elért VI.(Csepregi Gábor, Rácz Róbert Bence) és V.(Sándor Áron) helyezése, valamint a dr. Alliquander Annának a felnőtt vb-n kiharcolt VIII. és az Eb-n elért IV. helyezése a londoni olimpia szempontjából is  reményt  keltő.

Klubunk által jogszerűen használt margitszigeti evezős bázis a londoni olimpiai felkészülésnek is egyik színtere, amelyet, Gyárfás Tamás – rágalmazásnak is beillő – kijelentésével ellentétben klubunk teljesen szabályosan a PM által kiírt tendert megpályázva 1999-ben nyert el, és szerződéses kötelezettségeinek folyamatosan eleget téve zavartalanul használt mindaddig, amíg a 2006-os Úszó Eb helyszínével kapcsolatos döntés megszületett, ami bennünket rendkívül hátrányosan érintett. 2004. januárjában hosszú tárgyalássorozat kezdődött a magyar sport vezetőivel és az uszodaépítési  projekt vezetőivel,  amelynek eredményeként (és ezt hiteles dokumentumokkal tudjuk bizonyítani)  sportszerű  és nagylelkű partnerei  voltunk  mind az építési, mind magát az Eb-t lebonyolító projektnek,  lemondva az általunk jogszerűen használt  terület jelentős részéről, az Eb idejére pedig az egész létesítményt átengedtük a Magyar Úszó Szövetségnek.

Tárgyalópartnereink a területileg lecsökkentett evezős bázis hosszú távú fennmaradását (hosszú távú szerződést) és a lebontásra ítélt konditerem és hajótároló pótlását ígérték. Ez utóbbi meg is valósult. Hogy a szerződésünk meghosszabbítása még nincs aláírva, ennek feltételezhetően az állami sportvezetésben és az állami vagyonkezelésben bekövetkezett folyamatos személyi és strukturális változás is az oka.

A mindenkori illetékes tárgyalópartnereink a számunkra kedvező, hosszú távú megoldás iránti szándékukat rendszeresen jelezték.  Az ezzel kapcsolatos tárgyalások jelenleg is mindenféle bürokratikus akadályokkal, de zajlanak.

Mindezek alapján felháborítónak tartjuk Gyárfás Tamásnak azt a törekvését, hogy egy olyan sportág (evezés) aktív tevékenységének a rovására kívánja egy másik sportág (úszás) ráadásul irodai tevékenységét előnyben részesíteni, amely sportszerű segítséget nyújtott a 2006-os Úszó Eb megrendezéséhez. Úgy véljük, ez nem sportemberhez méltó mentalitás, különösen méltatlan a magyar sport fellegvárának számító MOB alelnökéhez!

A fair play szellemében kérünk minden felelős sportvezetőt, és az ügyben hatáskörrel rendelkező hivatalos személyt és testületet, valamint a média felelős szakembereit, hogy a megfelelő lépések megtételével, vagy egyszerűen csak szolidaritásukkal segítsék az utolsó belvrosi evezős bázis megőrzését. Ne felejtsük el, hogy a háború előtt 12 evezős ház működött a Margitsziget körül! Gyárfás Tamás mondásával szemben, miszerint a létesítmény ”Horthy villa” lett volna, az eredetileg is sportcélú klubháznak épült.

A magyar sportmozgalom eredményességéről és jövőjéről a pekingi olimpia után sok véleményt hallottunk. Sokan vetették fel, hogy a magyar sport jövője az igen nehéz körülmények között küszködő szakosztályokra alapozandó. Nem találkoztunk olyan véleménnyel, hogy egy kizárólag sportcélra hasznosított létesítmény rovására kellene „méltó szövetségi irodát” kialakítani.

Természetesen készek vagyunk létesítményünk átmeneti rendelkezésre bocsátásával segíteni a 2010 évi úszó EB megrendezését is, ha ez Egyletünk jogos érdekeit is szem előtt tartó, tisztességes megállapodások szerint történik.


Budapest, 2009. szeptember 30.

Denk András sk.

elnök

Danubius Nemzeti Hajós Egylet